Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website
 

Ispotály

Sókamra - Illatkamra - Masszázs - Infraszauna

A VÁR ISPOTÁLYÁBAN SOKAT TEHET TESTI-LELKI EGÉSZSÉGÉÉRT!

Az alábbi szolgáltatások nemcsak a szállóvendégek és a múzeumlátogatók számára elérhetők – bárki igénybe veheti, aki felfrissülésre, feltöltődésre vágyik!

Az ispotály szó a keresztény ókortól kezdődően olyan intézményt jelölt, amelyet rászorulók (idegenek, zarándokok, betegek, szegények) gondozására tartanak fönn, a vendég iránti szeretet címén. Általában egyetlen teremben fogadta a gyógyítást, ellátást igénylőket. Az ispotályok később, a 18-19. századtól a kórházak, valamint a különféle jótékony intézmények formájában éltek tovább.

A pécsváradi Szent Benedek-rendi apátságot Szent István király 1015-ben alapította – így tehát ez az egyik legkorábbi bencés apátság. Mivel a szerzetesek itt már a kezdetektől foglalkoztak gyógyítással, a hely a magyar gyógyászat és gyógyszerészet bölcsőjeként is ismert. Az ispotály tevékenysége később mind jobban kiteljesedett, s bár a kolostor 1158-ban a lángok martalékává vált, három évvel később már az újjáépült ispotály tevékenységéről is írnak a krónikák. Ápolószemélyzet, fürdőkúra, kőkádak vizébe áztatott gyógynövények – ez mind a terápiához tartozhatott Pécsváradon.

 

SÓKAMRA

A sóterápiát, a sókamra használatát a következő problémák megelőzésére és kezelésére ajánljuk:  

Megfázás, köhögés, légcsőhurut, hörghurut, arcüreggyulladás, fülgyulladás, hangszálgyulladás, asztma, allergia, ekcéma, pikkelysömör, krupp...

A sókamra használatát egészséges embereknek azért is ajánljuk, mert: erősíti az immunrendszert, fokozza a teherbíróképességet, segíti a szmog, illetve a dohányfüst által a tüdőbe kerülő szennyeződések tisztulását.

 

 

 

  Sóterápia egészségügyi hatásai:

A terápia során a sós levegőben lévő nátriumionok a belégzéskor olyan helyekre is eljutnak a szervezetben, ahol a baktériumok és az apró porszemcsék telepednek meg. Ezeket nem lehet eltávolítani a testből, ám a sós levegő képes lekötni őket, így a felköhögött váladék révén ki tudnak ürülni. A belélegzett só lényegében oldószerként funkcionál és magához vonzza a szennyeződéseket. Természetes antibakteriális hatásával elsősorban a tüdő, a légutak, és a hörgők tisztításában eredményes.

Nem javasolt a sóterápia a következő betegségek esetén: kezeletlen magas vérnyomás, fertőző megbetegedések, krónikus tüdőbetegségek, szívelégtelenség, lázas állapot

 

ILLATKAMRA

A szobahőmérsékletű kamrában gyógynövények (szárított és friss), valamint különböző illóolajok párologtatásával relaxáló vagy éppen frissítő hatása lehet a kellemes pihenésnek. Megfázásos időszakban megfelelő gyógynövényekkel tisztítani lehet a légutakat, könnyíteni a légzést, oldani a nyákot. Gyógyteák fogyasztása fokozza a hatást.

 

Árak:

1 alkalom só- és illatkamra-használat (max. 60 perc): 500,- (10 alkalmas bérlet: 4.500,-)

6 éven aluliak, diákigazolvánnyal, nyugdíjas igazolvánnyal és pécsváradi lakcímmel rendelkezők kedvezményes áron vehetik igénybe a szolgáltatást:

1 alkalom só- és illatkamra-használat (max. 60 perc): 400,- (10 alkalmas bérlet: 3.500,-)

 

DÖGÖNYÖZŐ

Japán masszázs

Egész testet átmozgató masszázs, mely matracon, kényelmes ruhában történik.

Hétköznapi életünkben a túlzott stressz, mozgás hiánya, rossz testtartás következtében az izmok egyre feszesebbé, kötöttebbé válnak. Az izomzat vérellátása rossz, oxigénhiány lép fel és ez fájdalmat okoz. A folyamatosan feszes izmok a vérkeringés akadályozása mellet gátolják az energia áramlását meridián csatornákon is.

A Japán masszázs 3 egészségmegőrző módszer hatékony ötvözete. Egy speciális nyomó-gyúró technika mely hatékonyan lazítja és új életre kelti a feszült - fáradt izmokat. Ezzel párhuzamosan nagy hangsúlyt fektet az izomzat nyújtására, illetve az ízületek finom átmozgatásával (nem csontkovácsolás) igyekszik elérni a testben mélyen futó energiacsatornák funkciójának javítását.

Mindezek hatására a masszázs végére könnyedebbnek felszabadultabbnak, lazábbnak, energikusabbnak  érezzük magunkat, megszűnnek a keringési blokkok, ez által beindulhatnak az öngyógyító folyamatok. Rendkívül hatékony nyak, hát, derék ízületi fájdalmak esetén.

Ellenjavallatok: előrehaladott rákos megbetegedés, fertőző betegségek, súlyos fokú csontritkulás, lázas állapot, fertőző betegségek

Frissítő illetve lazító masszázs

Svéd és a Japán masszázs fogásainak  hatékony ötvözete.

Ezt a masszázsfajtát ruhátlan felületen alkalmazzuk, a nem kezelt testrészeket letakarva,  masszázságy igénybevételével. Lazítja a feszült, fáradt izmokat finomabb és erőteljesebb fogások váltakozásával, serkenti a vérkeringést, és beindítja az energiaáramlást a testünkben. A masszázzsal nem csak fájó testrészeidet, izmaidat és a vérkeringésedet frissítheted fel, de nyugtató hatást gyakorol idegrendszeredre is.

Teljesítőképességed fokozódik, kevésbé leszel fáradt, ellenállsz a téged érő negatív energiáknak és nyugodtabbá, kisimultabbá, magabiztosabbá válsz.

Ellenjavallatok: kezeletlen magas vérnyomása, lázas állapot, vérhigító készítmények szedése, erős visszeresség, trombózis

Tibeti hangmasszázs

Tibet kézművesei által kovácsolt zengőtálakkal végzett tradicionális hangmasszázs.

A tibeti hangmasszázs egy ősi lazító relaxáló módszer mely segíthet a testi-lelki harmónia megteremtésében és serkentheti az öngyógyító folyamatokat. A hangmasszázs lazító de egyben frissítő és általános közérzet javító hatással bír.

A megszólaltatott tál, az emberben felgyülemlett és besűrűsödött alulrezonáló energiákat oldja fel, majd pozitív rezonanciával tölti fel. A tálak által keltett különböző frekvenciájú rezgéseket az agy egy idő után nem tudja követni, így egy alfa állapot jöhet létre, ez az állapot biztosíthatja a teljes ellazulást. Ezen idő alatt távozhat a stressz, a feszültség a szervezetből, és lehetőség nyílhat arra, hogy a szervezetre  építőleg ható folyamatok beinduljanak.

Ellenjavallatok: epilepszia vagy arra való hajlam, szívritmus szabályozó, akut gyulladásos folyamat, az áldott állapot első 3 hónapja, mélyvénás trombózis, epekő, vesekő, műtét után 6 hét

Kombinált masszázs

A masszázs első felében vivőanyagot használva, a test felső része (derék-hát-váll-nyaki rész) alapos átmasszírozása történik a fentebb említetett frissítő masszázs technikájával, majd ezt követően a Japán masszázs nyújtó, kimozgató fogásaival végig haladunk a teljes testen.

Különösképpen ajánlott azon vendégek számára akiknek például a lábai nem masszírozhatóak, de azoknak is akik szeretnének belekóstolni mindkét technikába.

Masszázs árak és további információ IDE kattintva érhető el!

 

INFRASZAUNA

Az igazán kíméletes szauna: A szervezetünket nem terheli, de méregtelenítés szempontjából rendkívül hatékony! Az infraszauna használata után felfrissülünk, fittebbek leszünk, energiával telítődünk.

Az infraszaunákban lévő fűtőpanelek infrasugarakat állítanak elő, így nem a levegőt melegítik fel, hanem közvetlenül behatolnak a bőr alá, majd átadják energiájukat a szöveteknek: a testet belülről kifelé melegíti fel. Ennek köszönhető alacsonyabb (45-60 fok) hőmérsékleten is alaposan megizzasztják a használóját.

Az infraszauna hatásai:

Erős méregtelenítő hatása van, a verejtékmirigyek mellett a faggyúmirigyeken keresztül is megtörténik a méreganyagok távozása (nehézfémek és egyéb káros anyagok, melyek a nagyvárosi életforma miatt szervezetünkbe kerülnek)

Bőrszépítő hatása közismert. Segít a narancsőr megszüntetésében is. Bár az első infraszaunázás után előfordulhat, hogy rövid ideig pattanások jelennek meg a bőrön, ez a méregtelenítési folyamat része, ezek idővel eltűnnek, majd bőrünk újjászületik.

Vérnyomáscsökkentő hatása is közismert. Nagyon jó hatással van az erekre, így hosszabb távon segít a magas vérnyomással küszködőknek az egészségük javításában.

Segít a fogyásban és az alakformálásban is! Napi 30 perc infraszaunázás után, jelentős mennyiségű kalóriától szabadulhatunk meg.

 

 

 

Térkép

 

7720 Pécsvárad, Vár u. 45.
Telefon: +36 72 671 235
Mobil: +36 30 387 8435
E-mail: info@pecsvaradivar.hu

Vendégkönyv

Tovább

Hírlevél feliratkozás

Ha feliratkozik hírlevelünkre, az elsők között értesülhet a város legfrissebb híreiről, programjairól!

A feliratkozáskor megadott adatait bizalmasan kezeljük, harmadik fél részére semmilyen körülmények között sem adjuk át, a feliratkozás bármikor megszüntethető, bármely elektronikus levél alján lévő leiratkozási linkre való kattintással.